Visszatekintő - Szalagavató 2007
Eda 2007.02.08. 23:27
2007. Január 12-én megrendezett Szalagavató bálunk elsöprő sikert aratott...
2007 első szalagavatóját a Szilády rendezte. Január 12-én, pénteken, 17 órától a díszteremben maturandává illetve maturandusszá avatták a végzősöket.
Majd 19 órától az ÁMK-ban kezdetét vette a várva várt szalagavató. A bálat hagyományosan a palotás nyitotta. Az első osztálytáncot a 12/c muatta be "Egy török háremet idézve". A "29 bájos ifjú hölgy és a 2 basáskodni próbáló fiú" táncukat osztályuk életéből merítették, mellyel kellően magalapozták a bál hangulatát.
Utánuk a 12/b osztály következett ír-country polkájukat bemutatva csak tovább fokozták a hangulatot. Majd a nem kevés vitát kiváltott évfolyamének következett (Emberektől - A tábortűz című szám), amely a sok veszekedés ellenére (szencsére:)) nagyon jól sikerült és hangulatossá varázsolta a bál ezen részét.
Az osztálytácok sorát a 12/a zárta Chelo - Cha cha című számára, amely "Kirakat" címet kapta. A szalagavató megkornázásaként a végzős évfolyam keringőjét tekinthette meg a közönség. A pazar műsor után Dr. Bognárné Nagy Éva igazgatónő nyitotta meg a bálat, melyen a zenét éjfélig a Welcome együttes szolgáltatta...
Felléptek még: sziládys diákszínjátszók és az 5. osztályosok.
Ezúton szeretnénk megköszönni a végzősök nevében mindazok segítségét akik támogatták, segítették a Szalagavató bálunkat.
|